üpo

NAV Ügyfélportál

✎ Nyilas Gábor László, főosztályvezető NAV Csongrád-Csanád Megyei Adó- és Vámigazgatósága

A NAV kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az adózók számára könnyen áttekinthető és egyszerűen kezel­he­tő informatikai felületen keresztül nyújtson támo­gatást adókötelezettségeik teljesítéséhez. Az elmúlt években számos fejlesztés valósult meg, így elérhető az eSZJA Portál, az Online Nyomtatványkitöltő Alkal­mazás (ONYA), az Online Számlázó program és mo­bilapplikáció, hogy csak a leglényegesebb újítá­sokat említsük. Az adózók számára a NAV az eBEV Portál felületén tette elérhetővé az adózókról általa nyilván­tartott adatok lekérdezési lehetőségét, kizáró­lag me­nürendszerből indítható szolgáltatások formájában. Időszerűvé vált azonban a felület meg­újítása, áta­lakítása, korszerű szolgáltatásokkal való bő­vítése. Az eBEV Portál elnevezés is cserére szorult már, mert míg az induláskor alapvetően az adózók által benyújtott elektronikus bevallások lekér­dezési lehetőségét biztosította, a későbbiekben számos egyéb szolgáltatással is bővült a felület. A megújuló portál nevének kiválasztásakor a NAV ügy­feleinek elektronikus kiszolgálására utaló NAV Ügyfél­por­tál elnevezés mellett döntöttünk, mivel ez tükrözi leginkább a felület valós tartalmát és célját. A NAV Ügy­félportál elérhető lesz a Személyre szabott Ügy­intézési Felületről (SZÜF www.magyarorszag.hu) is. Az arculat kialakításakor fontos cél és követelmény volt az egységes megjelenés. A fejlesztés során a NAV gondolt azok­ra a felhasználókra is, akik nem laptopon, hanem tableten vagy okostelefonon szeretnék használni az Ügy­fél­portált, így elkészült a kisebb méretű eszközökre op­tima­lizált verzió is.

Szintén köve­telmény­ként fogalmazódott meg, hogy a leggyak­rab­ban használt ope­rá­ciós rendszereken, böngészőfelületeken teljesértékűen mű­köd­jön a szolgáltatás. Megvalósult az új felület akadálymentesítése is, melynek célja az volt, hogy a fogyatékkal élők elektronikus informálódási le­hető­ségét megteremtse, hi­szen számukra még fontosabb, hogy elektronikus csatornán keresztül, otthonról foglalkozhassanak adóügyeikkel. A régi eBEV Portál által biztosított adatlekérdezési formátumok körét egyes szolgáltatásoknál bővítettük, így a jól megszokott PDF, az ÁNYK programmal megnyitható XKR, XLS és XML lehetőségek is rendelkezésre állnak, illetve ahol biztosított a webes űrlapkitöltés, ott átna­vigáljuk a felhasználót a NAV korszerű online portáljaira. Az Ügyfélportál tervezésekor alapelvként rögzítettük, hogy a korábbi eBEV Portálon meg­ta­lálható szolgáltatásokat továbbra is biztosítani kell, de természetesen új szolgáltatások is megjelennek az Ügyfélportálon, mint például a NAV részére beküldött űrlapok és a NAV-tól kapott dokumentumok lekérde­zési lehetősége, a hiányzó bevallások megjelenítése, az egészségügyi szolgáltatási járulék adatainak lekérdezési lehetősége vagy az idővonal-szolgáltatás. Megjelenik az Ügyfélportálon egy egyszerűsített, sze­mélyes Adónaptár szolgáltatás is, amelynek eseményei szinkronizálhatók a leggyakoribb naptáralkalmazásokkal, mint a Google Calendar, a Microsoft Outlook Calendar, az Apple Calendar és a Mozilla Thunderbird Lightning Calendar, hogy az adózó, illetve jogosult képviselője bármikor, akár telefonról is hozzáférhessen a kívánt adatokhoz. Az ügyfélszolgálati időpontfoglalás lehetősége szintén az Ügyfélportál szolgáltatásaként érhető el, ahol már nemcsak az ügyfélszolgálatra tud keresni a felhasználó, hanem arra is, hogy az általa kiválasztott időben melyik ügyfélszolgálaton van szabad hely, illetve az intézni kívánt ügytípus hol intézhető teljeskörűen. A foglalt időpont bekerül az Adónaptárba is.

Az új felület tervezése teljesen más filozófia alapján történt, mint a régi eBEV Portálé, amely a hagyományos adatlekérdezést helyezte a középpontba. Az új Ügyfél­por­tál egyes kiemelt adatokról lekérdezés nélküli, online adatmegjelenítést is biztosít a felhasználók számára, jelentősen egyszerűsítve az adózókról nyilván­tar­tott adatok elérését, de választható egy kétszintű, áttekint­hető oldaltér­kép is, amely a teljes szolgáltatáspalettát tartalmazza. A Köz­ponti Azonosítási Ügynök (KAÜ) szol­gáltatás segítségével történő azonosítást követően a bejelentkezett felhasználó lekérdezési művelet indítása nélkül láthatja a kezdőfe­lületen megjelenő widgeteken a rá vonatkozó legfontosabb, a NAV által nyilvántartott adatokat, így az adószámla-egyenlegét, illetve, hogy van-e hiány­zó bevallása. A hagyományos, lekérdezésalapú szolgáltatások is megújultak, így az Ügy­félportálon már nincs szükség többszöri kattintgatásra, nem kell várakoz­ni, hanem a szükséges paraméterek beállítása után az információk szinte azonnal meg­jelennek az eredménycsempéken. A megjelenő adatok jellemzően a NAV elsődleges feldolgozórendszereiben megtalálható legfris­sebb állapotot mutatják.

Amennyiben részletesebb adatokra van szüksége a bejelentkezett felhasználónak, akkor a csempén található „Bővebb információ” gomb segítségével a tovább paraméterezhető lekérdezési felületre navigál a program. Az azonosítást követő kezdőoldal a felhasználó által testre szabható, azaz az adózó egy felkínált listából kiválaszthatja a számára legfon­tosabb adatokat tartalmazó widgeteket, így a men­tést követően minden bejelentkezés után csak ezek a csempék jelennek meg a kezdőoldalán. Az igényeknek megfelelően bármikor módosítható a kezdőol­dal. Ezzel a megoldással a felhasználó is részt vehet a Portál felületének elrendezésében, azaz a számára leg­fontosabb adatokat jelenítheti meg.

Abban az esetben, amikor a bejelentkezett felhasználó más adózókat is képvisel, az Ügyfélportál felülete egy lista segítségével biztosítja a meg­tekinteni kívánt képviselt adózó kiválasztá­sának lehetőségét.

A Saját adatok csempéről indított részletes törzs­adat-lekérdezéssel az adózóról a NAV adóalany-nyil­ván­tartásában szereplő adatok érhetők el. Ha a bejelentkezett felhasználó adatváltozás-bejelentést szeretne tenni, a lekérdezőfelületről közvetle­nül átléphet az Online Nyomtatványkitöltő Al­kalmazásba (ONYA), ahonnan a bejelentett válto­zások akár azonnal be is épülhetnek a NAV nyil­vántartásaiba.

A NAV Ügyfélportálon nem kell az adószám­la­adatokat menürendszerben keresni, mivel a kez­dő­oldalon megjelenített widgeten azonnal láthatók az egyenlegadatok.

Az adószámla részletes egyeztetéséhez szükséges információk tételes megjelenítése a „Bővebb információ” gomb megnyomásával érhető el, a már megszokott formátumokban. Az adószámlaadatok többféle formátumban tölthetők le, új szolgáltatásként már elérhető elektronikusan hitelesített PDF típusú adószámla-kivonat is, amennyiben lekér­dezéskor az adónemszűrésben az összes adónem ki van jelölve.

Az adózónak lehetősége van arra is, hogy az adószámlán mutatkozó hátralékát az Ügyfélportálról rendezze. Ennek során a „Hátralék rendezés” gombot használva köz­vetlenül az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer (EFER) felületére léphet át a felhasználó, majd ott (a csatlakozott pénzforgalmi szolgáltatók – MKB Bank Zrt., UniCredit Bank Hungary Zrt. ügyfelei) „házi­bankos” átutalással, vagy meghatározott korlátokkal (adónem/adózói kör) VPOS bankkártyás fizetéssel egyenlítheti ki tartozását. Túlfizetés esetén a „Túlfizetés rendezés” gombbal a már az ONYA felületére integrált ’ATVUT17-es átvezetési és kiutalási kérelem webes űrlapkitöltő felületre jut, ahol visszaigényelheti vagy átvezettetheti az adószámlán fennálló túlfizetését.

Természetesen nemcsak a kezdőoldalon megjelenő wid­ge­tekről indíthatók szolgáltatások, hanem a teljes szolgál­tatáspaletta elérhető az Oldaltérkép ikon használatával, melyen a felhasználó könnyebben kiválaszthatja a kívánt szolgáltatást. Az oldaltérképen csak azok a szolgáltatások aktívak, amelyek az adott adózóra vonatkozóan értelmez­hetők és amelyekre nézve a kiválasztott profil kapcsán a bejelentkezett felhasználónak jogosultsága van.

A Dokumentumok alkalmazásban megújult a dokumentumok lekérdezési lehetősége, mely lehetővé teszi az adózó által a NAV részére beküldött űrlapok és a NAV által az adózó részére kézbesített dokumentumok lekérdezését.

Az űrlapok PDF formátumban és az ÁNYK programba betölthető szerkeszthető formátumban is megjeleníthe­tők, míg az egyéb iratok PDF formátumban tölthetők le.

Teljesen megújult a Bevallások lekérdezési felülete is. Kibővültek a paraméterezési lehetőségek, így a bevallások benyújtási időpontja, a bevallási időszak, illetve a konkrét bevallás iktatószáma alapján is lehet lekérdezést indítani. Új elemek a paraméterek között a bevallásfunkciók (Alap­bevallás, Önellenőrzés, Helyesbítés, Javító be­vallás), a be­vallás száma (évkóddal, pl. 2165) és a bevallás­garnitúra (évkód nélkül akár több év azonos típusú bevallása, pl. 65). A kiválasztott képviselt adózó jogelőd adózójának bevallásait is le lehet kérdezni. A lekérdezés időpontjában a NAV bevallásfeldolgozó rendszeréből az utolsó érvényes feldolgozási állapot szerinti bevallástartalmat lehet meg­jeleníteni. Három különböző lekér­dezési eredményt különített el a NAV a rendszer tervezésekor:

1. A lekérdezés eredménye szja- bevallás. Ebben az esetben az Ügyfélportál felületén lehetőség nyílik az eredmény bevallás PDF formátumban történő letöl­tésére. Ha a felhasználó a lekérdezett bevallását szer­kesz­teni szeretné (javító bevallást vagy önellen­őrző bevallást kíván készíteni), átnavigálhat az eSZJA Portálra, ahol a lekérdezett évre vonatkozó szja-bevallását a WebNYK programmal megtekintheti, szer­kesztheti és akár be is nyújthatja.

2. A lekérdezés eredménye olyan bevallás, amely csak az ÁNYK programmal állítható elő. Ekkor az eredménycsempén a korábban meg­szokott ÁNYK programmal megtekinthető és szerkeszthető XKR formátum tölthető le. Újí­tás a felületen a csak meg­tekintésre szol­gáló PDF formátumú letöltési lehetőség is.

3. A lekérdezés eredménye olyan bevallás, amely ÁNYK programmal is előállítható, de az ONYA felületére is integrált. Ebben az esetben természetesen a 2. pont szerinti lehe­tőségek is biztosítottak, de a letöltött és el­mentett XKR fájlt be lehet tölteni az ONYA felületen a WebNYK programba is, ahol meg­te­kinthető és szer­keszt­hető, valamint az elkészült bevallást be is lehet nyújtani.

Teljesen új szolgáltatás az Ügyfélportálon az Idővonal szolgáltatás, mely egy látványos, grafikus adatelérést tesz lehetővé a felhasználók számára. Négy funkciót integrál a szolgáltatás: a Dokumentumok lekér­dezését, az Adószámlaadatok lekérdezését, az Esedékes bevallások lekérdezését és a Hiányzó bevallások lekérdezését. A paraméterezés egy idővonalon mozgatható időszak vagy időpont beállításával indulhat. Az első két funkció már bemutatásra került, az Esedékes bevallások szolgáltatás pedig a megújított Adónaptár szol­gáltatás adataiból mutatja meg az adózó jövőbeni bevallási kötelezettségeit egy idővonalra felfűzve.

A Hiányzó bevallások szintén új szolgáltatás, mely a korábbi eBEV Portálon nem volt elérhető. Az adózók itt a lekérdezés pillanatában az egy évre visszamenőleg be nem nyújtott bevallásaikat tekinthetik meg, egy ver­tikális idővonalra felfűzve. A hiányzó bevallás pótlására is azonnal lehetőség nyílik oly módon, hogy amennyiben a hiányzó bevallás szja-bevallás, akkor az adózó átnavigálhat az eSZJA Portálra, ha pedig a hiányzó bevallás az ONYA felületen publikált bevallás, akkor az ONYA Portálra lép­het át az adózó, ahol a bevallást elkészítheti és be is nyújt­hatja. Ezzel a szolgáltatással az adózók a bevallások esedékességét követően azonnal értesülhetnek arról, ha elfelejtették benyújtani az adott bevallást, és még a NAV felszólítását megelőzően pótolhatják az elmulasztott kötelezett­sé­get.

Megújult a Foglalkoztatással kapcsolatos bejelentések lekérdezési felülete is. Újdonság az Egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére vonat­kozó kötelezettség lekérdezési lehetősége a termé­sze­tes személyek számára.

A NAV Ügyfélszol­gálatain személyesen megjelenni kívánó ügy­felek ugyancsak az Ügyfélportál szolgál­tatásai között érhetik el az új időpont­fog­lalási lehetőséget, amely azonosítás nél­kül és azonosítást kö­vetően is igénybe ve­he­tő az adózók és képviselőik számára.

Elérhetők ter­mésze­tesen a NAV által rend­szeresített egyéb on­line portálok és a NAV honlapja is. Azoknál a portáloknál, ahol a belépéshez azonosítás szükséges, a legtöbb esetben (eSZJA, ONYA) nem kerül sor új azonosítási műveletre, mi­vel az Ügyfélportálról való átirányítás megőrzi a felhasználói adatokat és a kiválasztott profil adatait is.

Az Adónaptár szolgáltatásnál lehetőség van arra, hogy az adózó egy kérdéslista megválaszolását követően összeállíthassa személyre szabott jövőbeni adókötelezettségeit tartalmazó Adónaptárát. A felhasználó azt is megteheti, hogy egy szabványos naptárfájl formátumban exportálja az Adónaptár adatait bármilyen (Google, IOS stb.) naptáralkalmazásba.

Az Adónaptár felületéről is biztosított a közvetlen átirányítás lehetősége arra az online portálra (pl. ONYA), amelyen az esedékes bevallás kitölthető és benyújtható.

A teljesség igénye nélkül, egy kis ízelítőt nyújtva az új NAV Ügyfélportál szolgáltatásaiból, remélhetőleg sikerült bemutatni ennek a fejlesztési projektnek a legfontosabb elemeit. A NAV Ügyfélportál-fejlesztési projekt megva­lósítá­sával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabá­lyairól szóló 2015. évi CCXXII. törvénnyel összhangban, „a lakosság számára a korszerűbb és hatékonyabb közszolgáltatások nyújtása” érdekében alkotta meg ezt a korszerű, XXI. századi igényeket is kielégítő portált.

A fejlesztésnek köszönhetően az adózók sokkal egyszerűbben és könnyebben érhetik el a róluk nyilvántartott adatokat, melyek birtokában az adózással kapcsolatos ügyintézés is gyor­sabbá és egyszerűbbé válhat.

Re­ményeink szerint az adózók tetszését is elnyeri az új Ügy­félportál, és sokan fogják majd használni a már meg­szo­kott és az új szolgál­tatásokat is.

Comments are closed.