Jogi esetek – bírósági gyakorlat
✎ dr. Várkövi Krisztián jogi-hatósági szakreferens NAV Törvényességi és Felügyeleti Főosztály
I. A vám elé állítás objektív kötelezettsége a Vámkódexben megjelölt személyi kört sortartás nélkül terheli.
II. A vám elé állítás során a kísérő okmányokban meg kell jelölni a vámárut és pontosan fel kell tüntetni az arról szóló információkat.
[Az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 2013. október 9-i 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikk 9. pontja, 33. pontja és 40. pont a) alpontja, 79. cikk (1) bekezdés a) pontja és (3) bekezdés a) pontja, 127. cikk (1), (3) és (4) bekezdései, 130. cikk (1) bekezdése, 134. cikk (1) bekezdése, valamint 139. cikk (1) bekezdés a) pontja és (5) bekezdése; az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2017. évi CLII. törvény 84. § (1) bekezdés b) pontja és (3) bekezdés e) pontja]
Az alapul szolgáló tényállás szerint az Európai Unió (a továbbiakban: Unió) tagállamában székhellyel rendelkező felperesi fuvarozó társaság harmadik országból származó árut fuvarozott az Unió területén található címzetthez. A felperes alkalmazásában álló gépjárművezető a felperes által fuvarozásra használt tehergépjárművel belépésre jelentkezett a határátkelőhelyen Magyarország – és egyúttal az Unió – területére. A felperes nem rendelkezett az uniós árutovábbítási eljárás elektronikus kezdeményezéséhez szükséges kapcsolattartási feltételekkel, és állandó megbízottja sem volt, ezért a gépjárművezető egy magyar cég (a továbbiakban: vámjogi képviselő) közreműködését vette igénybe a vámáru-nyilatkozatnak az Új Számítógépesített Tranzit Rendszer (a továbbiakban: NCTS) útján való benyújtására. A bejelentett adatok és a csatolt okmányok alapján a szállítmány meghatározott mennyiségű pellet (fűrészpor-granulátum) volt. Az illetékes elsőfokú vámhatóság árutovábbítási eljárás alá vonta a szállítmányt, melynek röntgenvizsgálata során az eljáró pénzügyőrök gyanús körülményeket észleltek, ezért fizikai áruvizsgálatot tartottak. Ennek eredményeként a pelletben tízezres nagyságrendben találtak harmadik országból származó zárjegyes cigarettát mint nem uniós jövedéki terméket. A gépjárművezető a cigaretta tulajdonjogát nem ismerte el.
Az elsőfokú vámhatóság határozatában vámfelügyelettel, vámigazgatási üggyel összefüggő jogsértés miatt vámigazgatási bírságot szabott ki a felperes terhére. Határozatának indokolásában rögzítette, hogy az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9-i 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Vámkódex) 139. cikk (1) bekezdés a) pontja szerint az Unió vámterületére beszállított árukat megérkezésükkor haladéktalanul vám elé kell állítania a kijelölt vámhivatalnál vagy a vámhatóság által kijelölt vagy jóváhagyott bármilyen egyéb helyen vagy a vámszabad területen annak a személynek, aki az árukat az Unió vámterületére beszállította. A Vámkódex 5. cikk 40. pont a) alpontja értelmében belépés esetében fuvarozónak minősül az a személy, aki az árukat az Unió vámterületére beszállítja, vagy aki az áruk beszállításáért a felelősséget viseli. A Vámkódex 79. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján továbbá behozatalivám-köteles áruk esetében behozatalivám-tartozás keletkezik olyan kötelezettség be nem tartása esetén, amelyet a vámjogszabályok a nem uniós áruknak az Unió vámterületére való bejuttatásával, vámfelügyelet alóli elvonásával, vagy ezen áruknak azon a területen való szállításával, feldolgozásával, tárolásával, átmeneti megőrzésével, ideiglenes behozatalával vagy az azokról történő rendelkezéssel kapcsolatban állapítanak meg. Az elsőfokú vámhatóság szerint a felperes elmulasztotta vám elé állítani a cigarettát, amelyet találtak, ezért annak kapcsán behozatalivám-tartozás keletkezett. Az adós személyét a Vámkódex 79. § (3) bekezdés a) pontja akként határozza meg, hogy az (1) bekezdés a) és b) pontjában említett esetekben adósnak minősül az a személy, akinek az érintett kötelezettségeket teljesítenie kellett. Márpedig – szögezte le az elsőfokú határozat – a Vámkódex hivatkozott 5. cikk 40. pont a) alpontja és 139. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján jelen ügyben az érintett kötelezettséget fuvarozóként a felperesnek kellett volna teljesítenie, ezért a felperes minősül adósnak. A bírságkiszabás jogalapját az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2017. évi CLII. törvény (a továbbiakban: Vámtörvény) 84. § (1) bekezdés b) pontja teremtette meg, melynek értelmében az eljáró vámszerv vámigazgatási bírságot szab ki a vámjogszabályokban meghatározott vámfelügyelettel, vámigazgatási üggyel összefüggő jogsértés esetén. A Vámtörvény 84. § (3) bekezdésének e) pontja szerint az (1) bekezdés b) pontjában foglalt jogsértés valósul meg különösen, ha az a személy, aki az Unió vámterületére árut szállít be, nem állítja azt vám elé a belépést követően.
Az elsőfokú határozat ellen előterjesztett fellebbezésében a felperes idézte a Vámkódex 127. cikk (1) és (4) bekezdéseit, melyek értelmében az Unió vámterületére beszállított árukra a fuvarozónak belépési gyűjtő árunyilatkozatot kell benyújtania. A fuvarozó kötelezettségei ellenére a belépési gyűjtő árunyilatkozatot helyette benyújthatja az importőr vagy a címzett, vagy más olyan személy, akinek a nevében, vagy akinek az érdekében a fuvarozó eljár, továbbá bármely személy, aki képes arra, hogy a szóban forgó árukat a belépési vámhivatalnál vám elé állítsa vagy állíttassa. Az idézett rendelkezésekre hivatkozva a felperes előadta, hogy jelen ügyben a vámjogi képviselő felperesi meghatalmazás nélkül nyújtotta be a belépési gyűjtő árunyilatkozatot, ezért álképviselőként őt terheli a felelősség az áru vám elé állításának elmulasztásáért.
Az alperes végleges másodfokú határozatával helybenhagyta az elsőfokú határozatot. Az elsőfokú vámhatóság által hivatkozott jogszabályhelyek felhívásával mindenekelőtt leszögezte, hogy az eljáró pénzügyőrök a cigarettát a felperes által szállított pelletben találták meg, ebből következően azt a felperes szállította be az Unió területére, így neki kellett volna vám elé állítania. E kötelezettségének azonban nem tett eleget, ezért a vámigazgatási bírság kiszabására jogszerűen került sor.
A fellebbezésben előadottak kapcsán az alperesi határozat elsőként arra mutatott rá, hogy a Vámkódexben eltérő rendelkezések vonatkoznak az árunyilatkozat-benyújtási és a vám elé állítási kötelezettségre, előbbit a 127. cikk, utóbbit a 139. cikk szabályozza. A gyűjtőárunyilatkozat-benyújtási kötelezettséget az adott vámeljárásra vonatkozó árunyilatkozat benyújtásával kell teljesíteni, míg a vám elé állítási kötelezettség azt jelenti, hogy a vámhatóságot értesíteni kell az áru érkezéséről, és azt vámellenőrzés céljára rendelkezésre kell bocsátani. Ennek azért van jelentősége, mert az elsőfokú vámhatóság nem az árunyilatkozat benyújtásának, hanem az áru vám elé állításának elmulasztása miatt szankcionálta a felperest. Az álképviselőre vonatkozó felperesi megjegyzést illetően kifejtette továbbá, hogy a felperesnek – az általa tett nyilatkozat alapján – az árunyilatkozat NCTS útján való benyújtásához szüksége volt egy ezzel foglalkozó cég szolgáltatására, mivel egyetlen ilyen céggel sem állt szerződéses kapcsolatban, és az általa alkalmazott gyakorlat szerint a gépjárművezetők a határátkelőhelyeken maguk választották ki az iratokat vámeljárásra benyújtó céget. Ehhez pedig nincs szükség külön írásbeli meghatalmazásra, a kiválasztott cégek eljárása egyébként is csak az árunyilatkozat benyújtására korlátozódott, vám elé állítási kötelezettség nem terhelte őket. A felperes a jelen ügyben érintett cég gépjárművezető által való igénybevételét is elismerte.
Az alperes utalt arra is, hogy a vám elé állítási kötelezettség teljesítésének vizsgálata során a vámhatóság nem nyomozóhatóságként jár el, nem áll módjában megállapítani, hogy ki rakodja fel a szállítmányt, kizárólag azt vizsgálja, hogy az Unió vámterületére való beszállítás során a vámjogszabályok rendelkezéseit betartották-e, illetve ezek megsértése esetén kit terhel a felelősség. Ezért – megállapítása szerint – az elsőfokú vámhatóság nem követett el jogszabálysértést akkor, amikor nem vizsgálta, hogy a fuvarozó tudott-e a pelletben elhelyezett cigarettáról. A Vámkódex egyébként is objektív felelősséget telepít a kötelezettekre – így a fuvarozóra is – a vám elé állítási kötelezettség tekintetében.
A felperes keresetet terjesztett elő a végleges alperesi határozat ellen, amelyet az eljárt bíróság jogerős ítéletével elutasított. Ítéletének indokolásában idézte a Vámkódex 127. cikk (1) és (4) bekezdéseit, melyek alapján az Unió vámterületére beszállított árukra a fuvarozónak belépési gyűjtő árunyilatkozatot kell benyújtani, mégpedig – a 127. cikk (3) bekezdése értelmében – az első belépési vámhivatalnál, megadott határidőn belül, azt megelőzően, hogy az árut beszállítják az Unió vámterületére. A Vámkódex 5. cikk 9. pontja szerint belépési gyűjtő árunyilatkozatnak azon cselekmény minősül, amellyel valamely személy az előírt formában és módon, a megadott határidőn belül értesíti a vámhatóságokat az áruknak az Unió vámterületére való beszállításáról. A Vámkódex 130. cikk (1) bekezdése alapján a 127. cikk (3) bekezdésében említett vámhivatal eltekinthet a belépési gyűjtő árunyilatkozat benyújtásától azoknak az áruknak a tekintetében, amelyeknél az említett árunyilatkozat benyújtásának határideje előtt vámáru-nyilatkozatot nyújtanak be. Ebben az esetben a vámáru-nyilatkozatnak legalább a belépési gyűjtő árunyilatkozathoz szükséges adatokat tartalmaznia kell. Mindaddig, amíg a vámáru-nyilatkozatot a 172. cikknek megfelelően el nem fogadták, az a belépési gyűjtő árunyilatkozat státuszával rendelkezik. A Vámkódex 139. cikk (5) bekezdése értelmében, ha a vám elé állított nem uniós árukra vonatkozóan nem nyújtottak be belépési gyűjtő árunyilatkozatot, és ilyen árunyilatkozat benyújtására vonatkozó mentesség nem áll fenn, akkor a 127. cikk (4) bekezdésében említett személyek valamelyikének a 127. cikk (6) bekezdésének sérelme nélkül haladéktalanul be kell nyújtania ezen árunyilatkozatot vagy – ha a vámhatóság azt megengedi – ahelyett egy vámáru-nyilatkozatot vagy egy átmeneti megőrzési árunyilatkozatot. Ha ilyen körülmények között vámáru-nyilatkozat vagy átmeneti megőrzési árunyilatkozat benyújtására kerül sor, annak tartalmaznia kell legalább a belépési gyűjtő árunyilatkozathoz szükséges adatokat. A Vámkódex 5. cikk 33. pontja pedig az áru vám elé állításának fogalmát határozza meg akként, hogy annak minősül a vámhatóság értesítése az árunak a vámhivatalba vagy a vámhatóságok által kijelölt vagy jóváhagyott egyéb helyre történő érkezéséről, és az áruk vámellenőrzés céljára történő rendelkezésre állása.
Az idézett jogszabályhelyek alapulvételével az eljárt bíróság rögzítette, hogy a perbeli esetben a vámhatóság nem árunyilatkozat-adási, hanem vám elé állítási kötelezettség elmulasztása miatt szabott ki vámigazgatási bírságot a felperes terhére. Az említett kötelezettségek, valamint a kötelezettségek teljesítése során megvalósuló „értesítések” teljesen eltérnek egymástól. Egyrészt ugyanis a gyűjtő árunyilatkozatot még az árunak az Unió vámterületére való beszállítását megelőzően kell benyújtani, míg vám elé a már az Unió vámterületére beérkezett árut kell állítani. Másrészt a Vámkódex 5. cikkében leírt fogalmak a belépési gyűjtő árunyilatkozatnál az Unió vámterületére, a vám elé állításnál viszont a vámhivatalba vagy a vámhivatal által kijelölt helyre való beérkezésre hivatkoznak. Harmadrészt a Vámkódex 139. cikk (5) bekezdése úgy rendelkezik a már vám elé állított áru tényéről, hogy elismeri annak elvi előfordulási lehetőségét, hogy gyűjtő árunyilatkozatot az adott árura még nem nyújtottak be. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a két értesítés fogalmilag nem azonos. Erre figyelemmel – mutatott rá a bíróság – alaptalan volt a felperes azon hivatkozása, mely szerint a vámjogi képviselő által benyújtott belépési gyűjtő árunyilatkozattal a vám elé állítás részét képező értesítésre került sor. Ráadásul a felperes érvelése fogalmi azonosság esetén sem lenne helytálló, ugyanis a per tárgya nem a pellet, hanem a megtalált cigaretta vám elé állításának elmulasztása miatti szankcionálás volt, és az ügyben olyan adat nem állt rendelkezésre, hogy a vámjogi képviselő akár a felperes, akár más megbízásából a cigarettára vonatkozóan belépési gyűjtő árunyilatkozatot nyújtott volna be, vagy a Vámkódex 127. cikke alapján neki kellett volna azt benyújtania. Erre tekintettel nem volt jelentősége annak, hogy a vámjogi képviselő rendelkezett-e a Vámkódex 19. cikk (1) bekezdése szerinti meghatalmazással a pelletet érintő árunyilatkozat benyújtására, mivel meghatalmazás hiányában is legfeljebb a pellet, és nem a cigaretta tekintetében lehetett volna – a hivatkozott rendelkezés alapján – olyan személynek tekinteni, amely saját nevében és érdekében járt el. A jogerős ítélet utalt a felperes azon nyilatkozatára is, mely szerint az általa bonyolított fuvarokhoz – tehát nem a gépjárművezető saját fuvarjaihoz – kapcsolódó iratokat a gépjárművezető által kiválasztott cég nyújtja be a vámeljáráshoz. Ezzel a felperes lényegében elismerte a gépjárművezető felhatalmazását a felperesi fuvarokkal kapcsolatos azon intézkedésre, amely a felperes nevében a vámjogi képviselet létesítésére is kiterjedt. Emellett a vámjogi képviselő által bemutatott iraton a gépjárművezető a felperes nevében írta alá az iratok átvételéről szóló nyilatkozatot. A bíróság szerint az ügy ezen körülményeiből, továbbá abból, hogy a Vámkódex már idézett 127. cikke szerint a gyűjtő árunyilatkozatot elsődlegesen a fuvarozónak vagy helyette másnak be kell nyújtania, nem volt elképzelhető más szituáció, mint az, hogy a vámjogi képviselőnek – a gépjárművezetőn keresztül – a felperestől származott az árunyilatkozat benyújtására vonatkozó meghatalmazása.
A felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyet a Kúria nem talált megalapozottnak. Ítéletének indokolásában a Vámkódex 127. cikk (1) és (3) bekezdéseinek felhívásával leszögezte, hogy csak megtett árunyilatkozat esetén vizsgálható a nyilatkozattételi jogosultság – így az álképviselet kérdése is –, ilyen nyilatkozat hiányában a Vámkódexnek sem a belépési gyűjtő árunyilatkozat benyújtására vonatkozó 127. cikke, sem a nyilatkozat megtételére jogosult meghatalmazott vámjogi képviselőre vonatkozó 19. cikk (1) bekezdése nem sérülhet. Márpedig a perbeli esetben senki sem tett nyilatkozatot a vámhatóság által talált cigarettáról, így ezen vámáru tekintetében fel sem merülhetett az álképviselet kérdése. Hozzátette, hogy a felperes vám elé állítás elmulasztásáért való felelősségét nem érinti a vámjogi képviselő eljárása.
Kifejtette továbbá, hogy a Vámkódex 5. cikk 33. pontja, valamint 134. cikk (1) bekezdés első mondata alapján – mely utóbbi szerint az Unió vámterületére beszállított áruk a belépésük időpontjától kezdve vámfelügyelet alatt állnak és vámellenőrzés alá vonhatók – a vám elé állítás fogalma egyrészt azt követeli meg, hogy a Vámkódex 139. cikk (1) bekezdésében meghatározott személyek valamelyike értesítse a vámhatóságot az árunak az Unió területére való beérkezéséről, vagy onnan történő indulásáról, másrészt pedig azt, hogy az áru a vámellenőrzés rendelkezésére álljon. A vám elé állítás tehát feltételezi a vámáruról szóló nyilatkozat megtételét. A vám elé állításra a vámhatósághoz címzett, a Vámkódex 5. cikk 33. pontja szerinti értesítéssel kerül sor, melynek formáját az eljárás jellege – pl. normál eljárás vagy egyszerűsített eljárás – határozza meg. A vámárunak az Unió területére való belépését követően a vámhatóság mind a vám elé állított, mind a vám elé állítani elmulasztott vámárura vonatkozóan végezhet ellenőrzést.
A Kúria rámutatott arra, hogy az Európai Unió Bírósága a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: régi Vámkódex) kapcsán értelmezte a vám elé állítás fogalmát. Mivel pedig a vizsgált vámjogi intézmények jellemzői a hatályos Vámkódexben is kimutathatók, a Kúria a perbeli eljárásban is irányadónak tekintette a C-195/03. számú ügyben hozott ítélet következtetéseit. Az ítélet szerinti tényállásban a konyhai felszerelésről benyújtott nyilatkozathoz ténylegesen cigaretta is tartozott. Az ítélet 27. pontja értelmében annak megállapításához, hogy az árut a Közösség vámterületére szabályszerűen léptették be, azt a megérkezésekor a vámhivatalhoz vagy vámszabadterületre kell szállítani, és vám elé kell állítani. Ez utóbbi, a beléptetésért felelős vagy az áru fuvarozásáért felelősséget vállaló személyt terhelő kötelezettség célja annak biztosítása, hogy a vámhatóságokat ne csak az áruk megérkezéséről értesítsék, hanem a szóban forgó árucikk vagy termék típusára vonatkozó valamennyi adatról, valamint ezen áruk mennyiségéről. Ugyanis ezek azok az információk, amelyek lehetővé teszik az áruk megfelelő azonosítását tarifális besorolásuk, és adott esetben a behozatali vám kiszámítása céljából. Az ítélet 28. pontja rögzítette továbbá, hogy egy olyan eljárásban, amely járműben elrejtett, és valamely tagállam vámhatósága által ellenőrzés során megtalált cigarettáknak a Közösség vámterületére való bejuttatására vonatkozott, a Bíróság azt állapította meg, hogy amennyiben a vám elé állított áruk valós jellege nem következik a benyújtott okmányokból, és a vámhatóságokat az érdekeltek e jellegről nem értesítették, azt kell megállapítani, hogy ezek az áruk nem képezték a vám elé állításról szóló értesítés tárgyát a régi Vámkódex 40. cikke értelmében [ lásd a C‑238/02. és a C‑246/02. sz., Viluckas és Jonusas egyesített ügyekben 2004. március 4‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑2141. o.) 28. pontját]. Az ítélet 31. pontja pedig kimondta, hogy amennyiben az áruknak a régi Vámkódex 40. cikkében előírt vám elé állítását gyűjtő árunyilatkozat vagy vámáru-nyilatkozat benyújtása kíséri, amely az áru típusáról a valóságnak nem megfelelő leírást ad, a régi Vámkódex 4. cikk 19. pontja alapján hiányos a vámhatóságok értesítése az áruk megérkezéséről. E körülmények között nem lehet úgy tekinteni, hogy közölték az áruk azonosításához szükséges információkat az említett hatóságokkal, egyszerűen azért, mert bizonyos okmányokat bemutatnak. Ugyanis az is szükséges, hogy a vám elé állítást kísérő okmányokban található nyilatkozatok pontosak legyenek. Ha a nyilatkozatok nem tesznek említést a vám elé állított áruk jelentős részéről, úgy kell tekinteni, hogy azokat jogellenesen juttatták be.
A felülvizsgálati kérelem alapján hozott ítélet értelmében a felperes a vámjogi képviselő útján csak a pelletről nyújtott be árunyilatkozatot, a cigaretta azonosításához szükséges információkat nem közölte, ezért a perben eljárt bíróság jogszerűen tette azt a megállapítást, mely szerint a felperes nem kezdeményezte a cigaretta mint nem uniós jövedéki termék kötelező vám elé állítását.
A Kúria kiemelte, hogy a Vámkódex 139. cikk (1) bekezdése a vám elé állításra kötelezett személyi kört sortartás nélkül határozza meg, vagyis az érintettek bármelyike kötelezhető, a másikra tekintet nélkül. A felelősségük pedig objektív, azaz a mentesülésükre kizárólag akkor kerülhet sor, ha a vámjogszabályok rendelkezéseit betartották. A perbeli esetben azonban a felperes mint fuvarozó megsértette a vám elé állítás szabályait, ezért vele szemben a Vámtörvény 84. § (1) bekezdés b) pontja alapján vámigazgatási bírság kiszabásának volt helye.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 121. § (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A Kúria Kfv.I.35.410/2020/9. számú ítélete