corona-virus

További fizetési könnyítések a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan

✎ Horváth Róbertné

Az állam, a társadalom közös szükségleteinek fedezetéhez a természetes személyek és a gazdálkodó szervezetek a központi költségvetésbe teljesített befizetéseikkel járulnak hozzá. Az adóztatás elsődleges szerepe annak érvényesí­té­se, hogy az adózók a teher­bíró képességüknek megfe­le­lően tegyenek eleget en­nek a befizetési kötelezettségnek. 
A gazdaság normál működése mellett is vannak olyan kivételes egyedi esetek, körülmények, mikor az arányos adó­zás alapelve nem érvényesíthető. Az adójogszabályok ezért meghatározott feltételek mellett méltányossági jogkört biztosítanak az adóhatóság szá­mára, és ez a jogkör lehetővé teszi, hogy egyedi esetekben részletfizetés, fizetési halasztás, mérséklés engedélyezésével enyhítési lehető­sé­get adjon a törvény szigorával szemben.  
Ugyanakkor előfordulnak olyan, az adózók széles körét érintő objektív körülmények, melyek hátrányosan befolyásolják az adófizetési kötelezettség teljesí­té­sét. Ilyen objektív körülmény a jelenlegi, korona­ví­rus járvány következtében kihirdetett veszélyhelyzet is. A gazdasági tevékenység leál­lása, a munkahelyek elveszítése következtében az adózók jelentős része komoly fizetési nehézséggel küzd. A NAV ezeket a kö­rülményeket természetesen figyelembe veszi, és ha az adózó a kérelmében a veszélyhelyzettel indokolja a fizetési nehézségét, az adóhatóság a mérlegelés során az általános törvényi keretek közt is méltányosabban jár el. 
Az adójogszabályokban foglaltak mellett a Kor­mány a rendeleteiben számos további kedvez­ménnyel, intézkedéssel nyújt segítséget a bajba jutott adózóknak. Ezek között is jelentős szerepet tölt be a Gazdaságvédelmi Akcióterv ke­retében a korona­ví­rus-járvány gazdasági hatásainak mér­sék­lése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szó­ló 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet). Ebben a Kormány átmenetileg, az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltakon fe­lül to­vábbi, rendkívüli fizetési kedvezmények engedélyezését is lehetővé teszi.Ennek megfelelően az adózó kérelmére a NAV egy alkalommal

  • legfeljebb 5 millió forint összegű adóra, maxi­mum 6 havi fizetési halasztást vagy 12 havi rész­letfizetést (a továbbiakban együtt: fizetési könnyítést) engedélyez pótlékmentesen vagy
  • gazdálkodó szervezet – ide nem értve az egyéni vál­lalkozót – egy adónemen fennálló adótartozását leg­feljebb 20 százalékkal, maximum 5 millió forint összeghatárig mérsékeli

ideértve a levont jellegű kötelezettségeket is.

A szabályozás fontos eleme, hogy amíg a Kormány­ren­de­let szerinti fizetési könnyítést bármely adózó (ma­gánsze­mély, egyéni vállalkozó, gazdálkodó szervezet) kér­heti, ad­dig ez a típusú mérséklés csak a gazdálkodó szer­vezetek kérelmére engedélyezhető. Az adó meg­fize­té­sé­re kö­telezett személyek (pl. örökös, betéti társaság bel­tag­ja) szintén választhatnak a két fizetési kedvezmény közül.
Rendkívüli intézkedésnek tekinthető, hogy a Kormány­ren­delet a munkáltató által a munkavállalótól levont kö­telezettségek tekintetében is lehetővé teszi mindkét kedvezményt, szemben az adózás rendjéről szóló tör­vénnyel, amely a levont jellegű kötelezettségek esetében kizárja a fizetési könnyítés vagy a mérséklés engedélyezését. Ugyancsak az általánostól jelentősen eltérő szabálynak te­kinthető az is, hogy a gazdálkodó szervezetek kérelmére az adó (tőke) tartozás is mérsékelhető, mivel az adózási jogszabály esetükben csak a pótlék és bírság tartozás mér­séklését teszi lehetővé. Viszont fontos, hogy a mérséklés ese­tében a mértéken és az összeghatáron felül további ki­kötés, hogy csak egy adónem tekintetében engedélyezhető. A fizetési könnyítés esetében ilyen kikötés nincs, több adónemen fennálló tartozás együttes összegének figyelembe vételével állapítható meg az 5 millió forintos összeghatár.
A fizetési könnyítés adó, a mérséklés pedig adótartozás – azaz már lejárt esedékességű adó – tekintetében érvénye­sít­hető. Ez azt is jelenti, hogy ezek az új típusú ked­vez­mények csak az adózás rendjéről szóló törvény hatálya alá tartozó kötelezettségek esetében érvényesíthetőek, tehát nem engedélyezhető a Kormányrendelet szerinti ked­vezmény például a megkereső szervek által az adóhatósághoz végrehajtás céljából átadott tarto­zásokra. 
Ha az adózó a Kormányrendelet szerinti kedvez­mé­nyek egyikével szeretne élni, akkor kérelmet kell előterjesztenie. Erre a veszélyhelyzet megszűnését kö­vető 30. napig lesz lehetősége, azt követően ezek a típusú kedvezmények megszűnnek. A kérelem az álta­lános szabályok szerint ter­jeszthető elő. Az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett jogi személy és egyéb szervezet a FAG01, az egyéni vál­lalkozó és a magán­személy pedig a FAM01 űrlapon ter­jeszt­he­ti elő a kérelmét. Az űrlapok az alábbi útvonalon érhetők el: https://nav.gov.hu/nav/letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok
Az elektronikus kapcsolattartásra nem kötelezett adózóknak is van lehetőségük arra, hogy az űrlapo­kon elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül küld­jék be a ké­relmüket, vagy dönthetnek a pa­píralapon történő előterjesztés mellett is, levél formában vagy a NAV internetes honlapján az „Adat­lapok fizetési könnyítésre és/vagy mér­séklésre irányuló kérelmek elbírálásához” menüpontban elérhető adatlap kitöltésével, az alábbi elérési útvonalon:
https://nav.gov.hu/nav/letoltesek_egyeb/adatlap
A papíralapú kérelmet a lakóhely / tartózkodási hely, il­letve a székhely / telephely szerint illetékes adó- és vám­igaz­gatósághoz címezve kell előterjeszteni. Ezen felül a Kormányrendelet átmenetileg – a veszélyhelyzet időtartama alatt – lehetővé teszi azt is, hogy az elektronikus kap­csolattartásra nem kötele­zett adózók e-papíron is benyújthassák bármely fizetési kedvezmény iránti kérelmüket. Az eljárás az általános szabályoktól szintén eltérően a gazdálkodó szervek esetében is illetékmentes. A NAV 15 na­pos ügyintézési határidővel bírálja el a Kormány­ren­delet szerinti fizetési kedvezmények iránti ké­relmeket.
Figyelembe véve, hogy az új típusú kedvezmények engedélyezésére csak egy alkalommal és csak az egyik ked­vezmény tekintetében van lehetőség, a NAV kizárólag az adózó kifejezetten erre irányuló kérelme alapján folytatja le ezt a típusú eljárást. A kérelem előterjesztésére szol­gáló űrlapokon és az adatlapon – megfelelő kódkockában – az adózó jelölni tudja, ha a Kormányrendeletben foglaltak szerint kéri a kérelmének elbírálását. Ezekről a ked­vezményekről nem dönt a NAV akkor sem, ha az adózó a veszélyhelyzettel indokolja a fizetési nehézségét, de nem jelöli, hogy a Kormányrendelet szerinti kedvezmények egyi­kével szeretne élni.A kedvezmények nem járnak automatikusan, a kére­lem benyújtásával egyidejűleg 

  • a fizetési könnyítés esetében igazolni, de legalábbis valószínűsíteni kell, hogy a fizetési nehézség a ve­szély­helyzetre vezethető vissza,
  • a mérséklés esetében pedig igazolni szükséges, hogy a gazdálkodási tevékenység a veszélyhelyzetre visszave­zethető okok miatt lehetetlenülne el. 

Ha a kérelem fizetési könnyítésre irányul, akkor az adózónak választani kell a részletfizetés vagy a fizetési halasztás közül, a kettő kombinációja nem engedélyezhető. A mér­séklés és a fizetési könnyítés együttes engedélyezésére sincs lehetőség, ezért fontos, hogy az adózó mérlegelje, me­lyik kedvezménnyel tudja a veszélyhelyzet miatt előállt fizetési problémáit a leghatékonyabban kezelni. 
Ugyanakkor azonban tudni kell, hogy ha a Kormány­ren­delet szerinti mérséklést követően fennmaradó tartozását és esetleg az egyéb adónemeken fennálló tartozásait a gazdálkodó szervezet nem tudja egy összegben megfizetni, ak­kor lehetősége van az adózás rendjében foglalt „álta­lános” szabályok szerinti fizetési könnyítést kérelmezni. Erre azonban külön kérelmet kell előterjeszteni, mivel a kétféle típusú kedvezmény az eltérő szabályok miatt (ügyintézési határidő, illetékmentesség, levont jellegű kö­telezettségek, stb.) egy eljáráson belül nem bírálható el. A különbözetre előterjesztett fizetési könnyítési kérelem esetében természetesen nem kell jelölni az űrlapon, hogy a Kormányrendelet szerint kéri az adózó az elbírálást. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha az adózó ké­rel­mére a NAV a Kormányrendelet szerint engedélyez fizetési könnyítést, de az adózónak az ezzel érintett 5 millió Ft-ot meghaladóan is van tartozása. A különbözet tekintetében ez esetben is külön kérelmet terjeszthet elő az adózás rend­jéről szóló törvény szerinti elbírálás érdekében.A Kormányrendelet 2020. április 21-én került kihirdetés­re. Az ezt követően eltelt első két hét alatt 215 db ilyen típusú kérelmet terjesztettek elő országosan az adózók mintegy 559.092.982 forint adótartozást érintően. Ez alatt a két hét alatt az alábbi kedvezményeket engedélyezte a NAV:

A veszélyhelyzetben igénybe vehető kedvezmé­nyekről, le­hetőségekről az adóhatóság folyamatosan tájékoz­tat­ja az adózókat, elsősorban a NAV internetes honlapjára ki­helyezett tájékoztató anyagokban.

Comments are closed.