adovilag-logo

Az egyensúly pillérei

✎ dr. Sors László

Az utóbbi időben egyre kedvezőbb hírekről, elismerő elem­zésekről hallani a magyar adórendszerrel ösz­sze­füg­gésben. 2019-ben ilyen hír volt, hogy Magyar­or­szág az elő­ző évihez képest harminc helyezést javított a Világbank Paying Taxes rangsorában. Szintén nemrég került nyilvá­nosságra, hogy az előzetes becslések szerint Magyarország 9 százalékos áfarésérték­kel büszkélkedhet 2018-ra vonatko­zóan, ami uniós szinten is kiemelkedő eredmény. Idekí­ván­koznak olyan nemzetközi szervezetek elismerő gesztusai is, mint az OECD vagy az IOTA, illetve azoknak a kül­földi delegációknak az érdeklődése, amelyek például a NAV digitális megoldásainak tanulmányozására, eset­leges átvételére érkeznek Budapestre. 
Szándékosan nem belföldi szervezetek elismerését vagy a magyar gazdaság számára fontos, de kívülről talán ke­vésbé látható eredményeket hoztam példa­ként, mert a le­hető legobjektívebb képet szeretném körvonalazni.
A NAV vezetőjeként szívesen fogalmaznék úgy, hogy mind­ennek az alapja a hatékony adóhivatal, de tudom, hogy ez nincs így. A magyar adórendszer sikerei jóval több szereplőn múlnak. Ezért is állítom, hiba volna megrésze­gülni a kedvező adatoktól, ugyanis – e sorok olvasói között sokan vannak, akik megerősíthetik – a rendszerben van még tartalék. Minden szereplőnek van abban felelőssége, hogy termőre tudjuk-e fordítani mindazt, amire képesek vagyunk, hogy túl tudunk-e lépni saját magunk és kör­nyezetünk korlátain.
Mire is gondolok? A magyar adórendszerben négy ko­moly tényező határozza meg a fejlődés tempóját. Az adózók, a jogalkalmazó, a szakértők és tanácsadók köre és nem utolsósorban a jogalkotó. Ennek a négy tényezőnek az együttműködésén, az egymás közötti kommuniká­ció­ján és támogatásán áll vagy bukik a közteherviselés érvé­nye­sü­lé­se, azaz közös, ha úgy tetszik, állami kiadásaink fedezete. Ez egyúttal vala­mennyi szereplő felelősségét is meghatározza.
De hogyan segít a tartalékok kiaknázásában a sze­replők vi­szonyának egyensúlya? És mik az egyensúly pillérei? Fe­le­lős­ség, együttműködés, támogatás, kommu­ni­káció. Ha minden­ki tudja és vállalja a maga felelősségét, ak­kor leg­jobb tudása és szándéka szerint teszi a dolgát. Ha a sze­replők között jó az együttműködés, akkor minden né­ző­pont láthatóvá válik, és ez kedvezően hat a szabá­lyo­zás­ra. Ha ráadásul mindez tá­mogató közegben működik, ak­kor az összeadódó tudás emeli a hatásfokot. És az egész rend­szer működésképtelen, ha a szereplők nem a legjobb kommunikációs stílust és csatornát alkalmazzák a cél ér­dekében.Ideális helyzetben, amikor felelősség, együttműködés, támogatás és kommunikáció fogaskerekekként erősítik a harmóniát, az eredmény egyértelműen a versenyképesség, aminek valamennyi szereplő érezheti a hasznát. Hiszen ak­kor van lehetőség adócsökkentésre, digitalizált és biztonságos adóbeszedésre, aktív, közvetítő szerepét maximá­li­san betöltő tanácsadói körre, valamint adókötelezettsé­geit precízen és tudatosan teljesítő adózói társadalom ki­ala­kulására. A lehetőség adott, érdemes élni vele…

Comments are closed.